DPF – részecskeszűrő

A DPF szűrő megnevezése az angol Diesel Particulate Filter kifejezésből ered, Magyarországon dízel részecskeszűrőként ismerjük.
Ismerik elsősorban a dízel gépjárművek tulajdonosai, - legyen az személyautó, teherautó, busz vagy munkagép – ugyanis járművek dízel motorjai a napjainkban érvényes környezetvédelmi előírásokat már csak részecskeszűrővel képesek teljesíteni.

Funkciója, működése

A dízel részecskeszűrő egy zárt acélházban elhelyezett zsákfuratos kerámia szűrő, mely a jármű kipufogó rendszerébe - amennyiben van oxidációs katalizátor is, akkor az után – van beépítve.



Haszongépjárművek esetében motornagyságtól függően előfordul, hogy a gyártó párhuzamosan két DPF szűrőt is beépít a rendszerbe. A részecskeszűrő feladata, hogy a kipufogógázban lévő szilárd részecskék (korom, olajhamu, fémkopadék) környezetbe jutását megakadályozza, miközben a teljes kipufogógáz mennyiség áthalad rajta. A kipufogógáz gáz részecskéi a részecskeszűrő zsákfuratainak falán képesek átdiffundálni, ezáltal távozni, míg a fentebb említett részecskék a szűrőben maradnak. A DPF-ben felhalmozódott részecskemennyiséget a jármű vezérlő rendszere nyomás vizsgálatokkal ellenőrzi és szükség esetén elindítja a részecskeszűrő regenerálását.

Regenerálás

A regeneráció során a rendszer nagymértékben megemeli a kipufogógáz hőmérsékletét, katalizátort juttat a kipufogórendszerbe, ezzel DPF-ben felhalmozódott éghető anyagokat oxidálja, melyek gáz halmazállapotuknál fogva távoznak a rendszerből.
A regeneráció megtörténtének feltétele, hogy meglegyen a megfelelő hőmérséklet, valamint az égéshez elegendő oxigén álljon rendelkezésre. Természetesen a szűrő tökéletesen nem regenerálható a helyén, az éghetetlen elemek abban folyamatosan halmozódnak, tehát élettartama megfelelően működő rendszernél és üzemeltetési feltételek mellett is véges.
A regeneráció sorozatos elmaradása a szűrő eltömődésének folyamatát felgyorsítja, ezáltal élettartama jelentősen lerövidülhet.

Meghibásodás, elhasználódás

Mivel a részecskeszűrő nem végtelen élettartamú, egy idő után már nem képes feladatát maradéktalanul ellátni. Az eltömődés mértékével folyamatosan csökken gáz átbocsátó képessége. Ha a szűrő furatainak falán a kipufogógáz nem képes megfelelő mértékben áthaladni, kritikus lesz a kipufogási ellennyomás, ezért csökken a motor teljesítménye, valamint a motor egyes szerkezeti elemei is károsodhatnak. Ha bármilyen okból kifolyólag idegen anyag – motorolaj, fagyálló, vagy netán folyékony tömítőanyag – kerül a részecskeszűrőbe, az akár rövid idő alatti teljes eltömődést is eredményezhet, mivel ezeknek az anyagoknak a feldolgozására a rendszer nem képes.

Mit tehet a tulajdonos, vezető a DPF szűrő élettartamának meghosszabbításáért?


Mindenképpen szem előtt kell tartani a gépjárműgyártó ezirányú utasításait. Használat közben oda kell figyelni arra, hogy rendszeresen létrejöjjenek azok az üzemi körülmények, amiknél a regeneráció végbe tud menni. Ebből a szempontból a legveszélyeztetettebb réteg a csak városi forgalomban használt járművek.

Célszerű időközönként egy-egy, kicsit hosszabb utat is beiktatni, hogy a rendszer fel tudjon melegedni a kívánt hőfokra. Itt kell megjegyezzük, hogy a regeneráció időszakában a pillanatnyi fogyasztás magasabb lehet, mint az egyébként megszokott.

Lényeges szempont továbbá a motorolaj kiválasztása, ugyanis a részecskeszűrővel szerelt járművek ezirányú igénye speciális.
Célszerű továbbá a DPF szűrőt időközönként, karbantartás jelleggel is tisztításnak alávetni kiszerelt állapotban. Ilyenkor a szűrőben felhalmozódott, éghetetlen részecskék kerülnek eltávolításra.

Tekintettel arra, hogy ezek az anyagok veszélyes hulladéknak minősülnek, valamint a kerámia szűrő sérülékeny, semmiképp sem javasolt a tisztítás otthoni, nem üzemi körülmények közötti elvégzése.

DPF szűrő tisztítása

Cégünk a DPF szűrők tisztításával nagyban hozzá tud járulni azok élettartamának meghosszabbításához. A tisztítás során vegyi anyagot, folyadékot nem használunk

A DPF-et először egy ellen nyomás tesztnek vetjük alá, mely során kiderül annak gáz áteresztő képessége. Ezt követően egy zárt kamrában, pulzáló, nagynyomású levegővel kifújjuk a szűrőben felhalmozódott szennyező anyagot. Ezt követően ismét ellen nyomás teszt következik. Ha a szűrő áteresztő képessége megfelelő, a tisztítási folyamat befejeződött. Ha a teszt továbbra is eltömődöttséget mutat, az azt jelenti, hogy vagy elérte a szűrő élettartamának végét, vagy a gépjárműben ismétlődően nem tudott a regenerációs folyamat végbe menni.

A DPF-et ezt követően egy kemencébe helyezzük. Ebben a kemencében létre tudjuk hozni azt a 600 °C feletti hőmérsékletet, mely a regenerációhoz szükséges, amikor az éghető részecskék oxidálódnak. Ez a tisztítási ciklus, a hevítés kb. 5-6 óráig tart. Mikor a szűrő kihűlt, ismét elvégezzük rajta a nagynyomású levegővel történő tisztítást, majd ellen nyomás teszttel zárjuk a folyamatot.

Mivel a tisztítási folyamat közben nem használunk savakat vagy egyéb vegyi anyagot, valamint mechanikus beavatkozás sem éri a szűrőt, annak belső szerkezete nem károsodik, mely további élettartamát vagy szűrési hatásfokát csökkentené.
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy extrém mértékű eltömődés esetén a tisztítás nem jár eredménnyel.

Milyen DPF szűrők tisztíthatók?

Elsősorban
⦁    teherautó
⦁    busz
⦁    mezőgazdasági gép
⦁    munkagép
DPF szűrők tisztítását vállaljuk, személygépjárművek esetében előzetes egyeztetés szükséges. Lényeges ugyanis, hogy a DPF szűrő mindkét (bemenő és kimenő) felületét el tudjuk érni a nagynyomású fúvókákkal.

NEM tisztíthatók azok a DPF szűrők, melyek háza sérült, deformálódott, a kerámia felületen
⦁    sejtkárosodás,
⦁    repedés,
⦁    olaj, üzemanyag vagy hűtőfolyadék szennyezés
észlelhető.

A tisztítás várható időtartama és költségei

Amennyiben a DPF szűrőt elegendő csak nagynyomású levegővel tisztítani, úgy maga a folyamat 2-3 órát vesz igénybe.

A tisztítás díja 42.000 és 75.000 Ft +ÁFA között várható a szűrő méretének függvényében.


Amennyiben szükséges a hevítés is, úgy a teljes tisztítási folyamat időigénye meghaladja a 12 órát, díja 56.000 és 95.000 Ft +ÁFA között várható, szintén a méretek függvényében.

Javasoljuk a DPF szűrő tisztítását
⦁    hiba elhárító jelleggel, ha a jármű rendszere DPF hibát jelez, vagy az egyes regenerációk közötti idő nagy mértékben lerövidül, de a szűrő megfelel a tisztíthatósági kritériumoknak,
⦁    karbantartás jelleggel, tünetmentes működés esetén is, ha a DPF várható élettartamának (kb. 400 000 km. Gyártónként és típusonként jelentős eltérés lehet!) 30-50%-nál tart megtett kilométer vagy üzemóra tekintetében.

! Felhívjuk a figyelmet, hogy csak kiszerelt DPF szűrő esetén áll módunkban annak tisztítását elvállalni, a használó járművet nem tudjuk műhelyünkben fogadni.

    Kérdése van? Lépjen velünk kapcsolatba!